https://ovikreta.hu

https://tarnok.e-menza.hu


A fenntarthatóságra nevelés már az óvodás években is fontos szerepet játszik a környezettudatos magatartás kialakításában. Fontos, hogy a gyerekek korán megismerjék a környezettudatos gondolkodás alapjait. Amellett, hogy mi magunk igyekszünk környezettudatosan élni, érdemes a gyerekeknek is időben megtanítani, mit is jelent mindez. Hiszen sokkal könnyebb tovább vinni egy, a gyermekkorban kialakult jó gyakorlatot, mint berögződött szokásokat felnőttként megváltoztatni. Óvodás korban a gyerekek természetes kíváncsisága és felfedező kedve kiemelten érvényesül, ami ideális lehetőséget teremt a környezettudatos magatartások kialakítására. Négyhetes projektünket a környezettudatosság köré építettük. Izgalmas téma volt feldolgozni, hogy mi az, ami hulladék vagy mi az, ami szemét? A legtöbb gyerek szeret kézműveskedni. Ehhez sem kell mindig új alapanyagokat vásárolni, készítsünk inkább valamit a hulladékok felhasználásával! Aktivizáltuk a szülőket, hogy vegyenek részt a tevekénységek megvalósításában. Újrahasznosított játékok készítésére buzdítottuk őket, majd kiállítást szerveztünk az elkésztett szülő- gyermekmunkákból. A gyerekek szívesen játszottak az elkészített játékokkal. Régi zoknikból labdát varrtunk, amivel aztán a mozgásos tevékenységeknél vettünk elő. Drámajáték során wc.papír guriga távcsővel „mentünk kirándulni” a közeli „erdőbe”, ahol összeszedtük a szemetet és később szétválogattuk a megfelelő színű kukába. A szelektív hulladékgyűjtés tűnik a legkönnyebbnek, mégis a gyakorlatban ez bizonyul a legnehezebbnek. Próbáltuk a gyermek számára közelivé tenni ezt a tevékenységet. Szelektív kis kukákba válogattuk szét az újrahasznosítható anyagokat (műanyag-papír- üveg- fém- zöldhulladék), persze azokat, amivel otthon is találkozhattak. A gyerekek így szabad játék során ezt szinte észrevétlenül gyakorolták.
Fontos felhívni a gyerekek figyelmét a víztakarékosság fontosságára. Ez áthatja a mindennapunkat, kézmosás, fogmosás során mindig megbeszéljük ennek jelentőségét.
Tojástaróba ültettünk hagymát, búzát, amivel együtt aztán otthon ki is lehet ültetni.
A környezeti nevelés hatása a gyermeki viselkedésre hosszú távú hatásokkal bír a gyerekek viselkedésére és értékrendjére. Ez a tudatos magatartás nem csak az óvodáskorban meghatározó, de a későbbiekben is előnyös lehet számukra, amikor saját döntéseikkel formálhatják környezetüket.
 
 
Kurucz Katalin
Óvodapedagógus
Foglalkozások Hete a Honfoglalás utcai óvodában

Az óvodai életben a gyerekekre minden héten új élmények és felfedezések várnak. Az idei Foglalkozások Hete különleges programokkal tette színesebbé a hétköznapokat.
Különleges szakma képviselője látogatott óvodánkba. Sárdi János, kékfestő mester, a Nagynyárádi kékfestő műhelyt mutatta meg képeken keresztül. Elmesélte a kékfestés technika munkafolyamatait, szebbnél szebb mintadarabokat mutatott, érdekességképp, mintázáshoz használt mintadúcokat is hozott, amit megnézhettek az érdeklődő gyerekek. Sok érdekes információt hallhattunk a kihaló szakmák sorába került mesterségről, miközben lehetőség volt mintákat készíteni, amit nagy büszkeséggel vihettek haza az óvodások.
A Foglalkozások Hete másik izgalmas napján Kóti József, a Tárnoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület képviselője örvendeztette meg a gyerekeket. A tűzoltó munkájának megismerése nem csupán érdekes, de rendkívül fontos is. Kóti József elmagyarázta a gyerekeknek, miért olyan fontos a tűzoltóság, a tűzoltók munkája, hogyan kell viselkedni vészhelyzetben, milyen eszközök találhatók a tűzoltó autón, milyen felszereléseket, és mire használnak a tűzoltók.
A hetet színesítette, hogy egy népi hangszer kíséretével énekelt együtt az óvoda apraja, nagyja, amit nagyon élveztek a gyerekek. Köszönjük Nagy Erika citera játékát!
A Foglalkozások Hete lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek a különböző szakmákkal. A hét folyamán szóba került a közvetlen környezetükben dolgozók munkája, szüleik munkája, sőt az is, ki mi szeretne lenni, ha felnőtt lesz.
Ezúton is köszönük, hogy Sárdi János kékfestő, Kóti József tűzoltó elfogadta meghívásunkat, és hozzájárult a gyerekek élménydús ismeretszerzéséhez!

Tolnai Judit
óvodapedagógus
 
Medve hét a Kenguru csoportban

Február másodikáról, Gyertyaszentelő napjáról több népi hiedelem is ismert. Az egyik néphagyomány szerint, ha ezen a napon a téli álmot alvó medve felébred, előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát (azaz napsütéses idő van), akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert hideg jöhet. De ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy már lassan vége a télnek.
Ez a már néphagyománynak számító ünnep a Mesevár óvodában is jelen van. Évről-évre új ötletekkel, lehetőségekkel, játék- bővítve készülünk erre a napra. Ebben az évben egy
kéthetes projekt keretében foglalkoztunk ezzel a témával, érintve miden területet. Szép dekorációkkal kezdtük az ünnepi ráhangolódást.
Hétfőn minden kisgyerek a kedvenc otthoni mackójával érkezett. A plüss medvék bent voltak a csoportban egész nap és minden játékba bekapcsolódhattak. Dalokat, verseket, mondókákat mondogattunk, és a mozgásos játékokba, tornánkba is bevontuk őket. A délelőtt folyamán „mackókiállítást” tartottunk. Beszélgető köröket szerveztünk, ahol a medvék életéről, eledeléről, népszokásokról, népi hiedelmekről és persze az elmaradhatatlan időjóslásról is szó esett. Összehasonlítottuk a plüss mackókat: méret, szín, fajta szerint. Bábot készítettünk, ami a barlangjából éppen kibújni készülő medvét jelenítette meg. Sok nevetéssel, örömmel telt el a maci hetünk, s reméljük a következő években is ilyen felejthetetlen élmény lesz az óvodai télbúcsúztató időszak.
 
Kurucz Katalin
Óvodapedagógus

Télapóvárás a Mesevár Óvodában
 
„Hegyen völgyön mély a hó, lassan lépked Télapó!”
 
Az ünnepek, hagyományok az összetartozás érzését erősítik, a közösséget éltetik. Nálunk a Mesevár Óvodában nagy öröm a mikulásvárás, az ezzel járó készülődés. A gyerekek mindig nagy izgalommal várják ezt a napot. A faliújság, folyosó, csoportszoba díszítésével megteremtjük az ünnepi hangulatot a gyerekek rajzaival, alkotásaival, égőkkel, karácsonyi és mikulás díszekkel. Feldíszítésre került a Mikulás porta, ahová a fárasztó út után a Mikulás megérkezik. A gyerekeket mézeskalács, cukor és keksz várta. A hosszú előkészület a délelőttöt vagy akár az egész napot átszövi. Napokkal előtte megteremtjük a hangulatot, szorgalmasan színeznek, festenek, hajtogatnak, ragasztanak. A gyerekek „levelet” írtak a Mikulásnak, amit az óvoda aulájában kirakott Mikulás postaládájába bedobhattak. A Télapót, amikor megérkezett, bekísértük a mikulás portára, ahol a csoportok külön látogatták meg.  Az apróságok boldog lelkesedéssel indultak el és várták, hogy mi is fog történni. Vajon hozott – e ajándékot, vagy csak virgács van a puttonyban? Nemsokára kiderül majd, de előbb az izgatott óvodások énekekkel, versekkel, rajzokkal örvendeztették meg a kedves Mikulást, aki

nagyon örült a gyerekek csengő hangú énekének, versikéiknek, minden gyermeket megajándékozott, puttonyából előkerülnek a csomagok, amiben  sok finomság lapult. Reméljük a gyerekek magukba zárták e nap hangulatát, s boldogsággal szívükben éltetik majd tovább a Mikulás csodáját nemzedékről nemzedékre.
 
Kurucz Katalin
Óvodapedagógus
                                 Márton nap az óvodában
 
Az óvoda minden gyermeke lázasan készülődött a Márton napra. Szebbnél-
szebb kreatív alkotások születtek a témával kapcsolatosan minden csoport-
ban.  A gyerekek énekekkel, versekkel és közös körjátékokkal tették hangu- latosabbá az ünnepi hagyományt.
A szülők lelkesen fogyasztottak a megvendégelésükre szánt zsíroskenyérből
és a jó meleg teából.
A gyerekek kis műsorához egy-egy szülő szívesen kapcsolódott be az ismert
dalok éneklésével.
A műsor  befejezése után a megszokott úton indultak útra a mécsesekkel
megvilágított lámpások. Jó hangulatban, sok beszélgetéssel, ismerkedésssel
telt a délután.

Elindultak a Sportnapok

Tárnokon új programsorozat indult az Önkormányzat szervezésében, amely egy elnyert pályázatnak köszönhetően izgalmas lehetőséget kínál, hogy a családok, óvónők és pedagógusok közelebb kerüljenek egymáshoz. A kezdeményezés nemcsak a sportot, hanem a közösségépítést is támogatja, miközben a gyerekek fejlődésére is nagy hangsúlyt fektet. A programsorozat első eseménye az Óvodai Sportnap volt, amelyet november 22-én tartottak a Mesevár Óvodában. A rendezvényen rengeteg szülő és gyermek vett részt, akik közösen élvezték a mozgás örömét. A nap bemelegítéssel indult, majd a gyerekek gyorsan sorba álltak és izgatottan várták a versenyeket. Az esemény során a gyerekeknek lehetősége volt labdával egyensúlyozni, pókjárásban és lábujjhegyen is megmérettetni magukat, ami nemcsak szórakoztató volt, hanem segítette ügyességük és koordinációs képességeik fejlesztését is. 
Az esemény után az óvoda foglalkozó szobáiban csoportos játékos-fejlesztő foglalkozások várták a gyerekeket. Az esemény végén pedig ingyenes büfé szolgáltatott frissítőket minden résztvevőnek. A sportfoglalkozásokat követően pedig Bencze Mária tartott dietetikus előadást, amelyben az egészséges táplálkozás fontosságáról beszélt a szülőknek és a gyerekeknek, tovább gazdagítva a nap programját. 
Fontos hangsúlyozni, hogy a sport és az aktív életmód már egészen kicsi korban is jelentős mértékben hozzájárul a gyermekek testi és lelki fejlődéséhez. Az ilyen programok elősegítik a mozgás szeretetét, a csapatmunkát és a barátságok kialakulását. A sport által a gyerekek megtanulják a kitartást és az egészséges versenyszellemet, ami későbbi életükben is fontos vezérelv lehet.

Egészséghét az óvodában
„Ép testben, ép lélek”
 
Óvodai nevelésünk egyik általános feladata, az egészséges életmód alakítása. A mozgás, az egészséges táplálkozás, környezetvédelem, megfelelő higiénia területeire mindennapi nevelőmunkánk során figyelmet szentelünk. Feladatunk, hogy a gyermekek egészséges életvitel iránti érdeklődését felkeltsük és megalapozzuk, szemléletüket formáljuk, kedveljék meg az egészségüket megóvó, fejlesztő tevékenységeket.
 
Mint minden évben, az idén is szerveztünk a gyermekeknek olyan programot, melyben kiemelt szerepet kapott az egészséges életmódra nevelés.
Őszi egészséghetünk kiemelt témája az egészséges táplálkozás, megfelelő táplálkozási szokások alakítása volt.
Minden csoportban külön-külön is gondoskodtak az óvodapedagógusok arról, hogy tudatosabbá tegyék az óvodások számára, hogy miért is fontos az egészségünk védelme, és hogy azt, milyen módon tudjuk megőrizni. A hét során arra törekedtünk, hogy a gyermekek óvodai nevelés keretein belül, játékos formában sajátítsák el, miért szükséges a megfelelő táplálkozás, folyadék fogyasztás, a sok mozgás.
Ezen kívül voltak közös programok is, az óvoda minden csoportjának részvételével.
Tartottunk sportnapot. A szabadban végzett bemelegítésen minden csoport lelkesen vett részt. Zenés tornára mozogtunk Zsuzsa néni vezetésével, amit a gyerekek nagyon élveztek, és szívesen utánozták a mozdulatokat a vidám zenére.
Ezután, minden gyermek elindult a csoportoknál kialakított pályákon végrehajtania a mozgásos feladatokat. A kis óvodások örömmel győzték le sorra az akadályokat, így menetlevelükbe egyre több pecsét került az elvégzett tevékenységekért. A végén boldog mosollyal, kipirult arccal, jóleső fáradtsággal számolgatták ki hány pecsétet tudott szerezni.
Egy másik napon, egészséges táplálkozás témában szerveztünk játékos tevékenységeket a gyermekeknek.
– A szülők jóvoltából sokféle zöldséget, gyümölcsöt kóstolhattak. Gyümölcsprés segítségével facsart gyümölcslevet és zöldséglevet ihattak.
– Mosolygós, és szomorú fogakhoz ételeket lehetett csoportosítani aszerint, hogy melyik étel fogyasztása rontja a fogakat, melyik nem.
– Egy gyermek nagyságú papírból készült kisfiú pocakját lehetett „teletömni” egészséges ételekkel.
– Zöldségeket, gyümölcsöket lehetett különválogatni.
– Sok kis színes rizsszem között kereshették meg az elbújt zöldségeket, boldogan mutatták, ha megtalálták, és nevezték meg azokat.
– Zöldséges, gyümölcsös rakosgató játékokat lehetett kipróbálni.
 
A hét folyamán a gyermekek gyakorlati tapasztalatot gyűjthettek az egészség megőrzéséről, az egészséges táplálkozásról. Az óvodapedagógusok változatos, élménydús, játékos tevékenységekkel segítették a gyerekek ismereteinek bővítését.
 
Vágási Zsuzsanna
óvódapedagógus
„Ugráljunk , mint a verebek….”
Boldogságóra a Kenguru csoportban

A tevékenységeket, nevelési területeket úgy terveztük, hogy a mozgás a lehető leggazdagabb formáiban megjelenjen az óvodai napirend minden időszakában. Az október hónapunk a testmozgásról szólt. A testmozgás és a mozgásos feladatok rendszeresen szerves részét képezik a kezdeményezéseinknek, már csak az óvodás gyermekek életkori sajátosságából
adódóan is. Ez a téma pont jól igazodott az egészséges élet projektünkbe. Nagyon sok mindent átölelő, élményekben gazdag programokkal igyekeztünk szervezni a gyermekeknek. A boldogságóránk témája a testmozgás volt. A projekt hét körében rendeztük meg az óvodában. A mozgás örömét érezhették még a gyermekek mikor kipróbálhatták a csoportoknál felállított akadálypályákat és az útlevelükbe nyomdákat gyűjthettek egy-egy
feladat teljesítése után. Miután a mozgás belső igényből fakad ebben a korban, nagyon fontos, hogy sokat tartózkodjanak a szabadban. A gyermekek alig várják, hogy kimehessenek az udvarra, ahol szabadon futhatnak, mászhatnak, hintázhatnak, ugrálhatnak és ezekben támogatjuk is őket. Reméljük felnőttként is majd örömmel tekintenek a mozgásra és nem követik a lusta király szokását. A mindennapok során az óvodában, nagy hangsúlyt fektetünk
arra, hogy minden ismeret, aktív tevékenység által épüljön be a gyerekek tudásába. Fontosnak tartjuk, hogy minden érzékszervüket bevonva, próbálkozásaiknak teret engedve, komplex módon fedezzék fel környezetüket és az emberek munkáját is. A gyerekek végtelen kíváncsisággal, érdeklődéssel szemlélik a sokszínű növény- és állatvilágot, és örömmel
használják ki a természetes környezet lehetőségeit, adottságait a játékra, mozgásra, felfedezésre.
Október 16 a kenyér világnapja. A kezdeményezés célja, hogy megemlékezzünk a kenyér jelentőségéről és szerepéről, amit mindennapjainkban betölt. A gyerekek megnézegették a búzát, kibontogatták a búzaszemeket megtapogatták a lisztet. Elmeséltük a Vajaspánkó és Mester Györgyi: Nóri és a kenyér című mesét. Az ebédhez pedig kenyeret sütöttünk.
Nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy valódi tapasztalatokat gyűjtsünk arról, hogyan is készül a kenyér. A tárnoki Lipóti pékség hozzájárulásával többféle egészséges kenyeret kóstolhattak meg a Kenguru csoportos gyerekek.

Kellerné Tóth Krisztina és Kurucz Katalin
Óvodapedagógusok
A Zene Világnapjának megünneplése a Honfoglalás utcai óvodában
 
 
Ebben az évben lehetőségünk adódott a Kenguru csoportból az egyik apuka révén hivatásos zenész közreműködésével az ünneplésre. A cél ütőhangszer bemutató volt. Két korcsoportban tartotta a hangszerek bemutatását ezzel együtt az ütőhangszerek népszerűsítését. A 3-4évesek nagyon koncentráltan utánozták az esőerdő, a szavanna hangjait mellyel a testük segítségével hoztak létre. Még a „Riói karnevál ”forgatagának is részeseivé válhattunk a bemutató segítségével.
Az utolsó részben a behozott dobokkal „kísérletezhettek „a gyerekek. Ez az irányított tevékenység a hangszerhasználatban adott élményt óvodásaink számára.
Állatok világnapja a Mesevár Óvodában
 
Október 4-e, az állatok világnapja, Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének emléknapja. A rendalapító Assisi Szent Ferenc azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen.
Az állatok világnapjáról az óvodában is megemlékezünk minden évben. Beszélgetünk a gyermekekkel a kis kedvenceikről, az állatokról, azok gondozásáról, lakhelyéről, azok védelméről. Képeket, könyveket nézegetünk, hangjukat, mozgásukat utánozzuk, állatos meséket hallhatnak a kis óvodások. Minden csoportban játékosan járjuk körbe a témát, több napon keresztül, a felelős állattartás, az állatokat védelmező szemlélet formálásával.
Az idei megemlékezés kiegészült egy jótékony adománygyűjtő programmal a tárnoki Eb Árvaház a gazdátlanokért Nonprofit Egyesület számára. Ezáltal nemcsak a gyerekeket, hanem a családjaikat, barátaikat is aktívan próbáltuk cselekvésre ösztönözni. Ezúton is köszönjük az adományokat, amik átadásra kerültek október 9-én.
Az Egyesület megörvendeztette a gyerekeket, egy látogatóval érkeztek az óvodába. A gyermekek boldogan közelítettek a kisállat felé, akit etethettek, simogathattak. A gondozók meséltek a kutyusokról, és szívesen válaszoltak a feltett kérdésekre.
Ezen a napon érkezett még egy kiskutya az óvodásokhoz, akit szintén nagy örömmel fogadtak a gyermekek. Gazdája bemutatott néhány kozmetikai eszközt, melyekkel szebbé, és egészségesebbé „varázsolja” a kisállatokat. A simogatás itt sem maradhatott el.
 
Vágási Zsuzsanna
óvodapedagógus
                                       Magyar Népmese Napja
 
A  Bagoly csoportosok mese előadásával emlékeztünk  meg óvodánkban
a magyar népmese napjáról. A nyulacska házikója mesét elevenítték meg
a gyermekek. Nagy átéléssel, lelkesen folyt  a cselekmény. A hallgatóság
csendben figyelte az előadást. A gyermekelőadás annyira lenyűgözte a né-
zőket, hogy szinte a légyzümmögés is hallatszott. A mese végén nagy tapssal
köszönte  meg a hallgatóság  a Bagoly csoportosok előadását.