Tisztelt Szülők! Szeretettel várunk minden szülőt a szülői értekezletre, ahol tájékoztatást adunk a nevelési év rendjéről, a gyermekek óvodai életéről. Mesevár Óvoda (Honfoglalás utca 3-9.) 2025. augusztus 29. péntek 1700 Bagoly csoport Tárnok, 2025.06.19. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |
Tisztelt Szülők! Munkatervünk alapján 2025.06.30-án, hétfőn nevelés nélküli munkanapot tartunk. Ezen a napon óvodáink zárva lesznek, mert óvodapedagógusaink kötelező továbbképzésen, szakmai előadáson vesznek részt. Megértésüket, együttműködésüket megköszönve tisztelettel: Tárnok, 2025.06.19. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |

Beszámoló a tárnoki óvodai tantestület tanulmányi kirándulásáról Tantestületünk számára fontos, hogy a pedagógiai munkánk során képviselt Zöld Szíves szemléletet saját élményeink révén is erősítsük. Ezért a kirándulásunk szervezője, Költő Marianna, olyan helyszínt keresett az idei tanulmányi kirándulásunkhoz, amely hitelesen képviseli a fenntarthatóság értékeit. Az Agostyán határában található ökofalura esett a választás, amely hazánk egyik első öko-, más néven élőfaluja. Ez a természetvédelmi és humánökológiai oktatóközpont a Gerecse erdeinek vadregényes mészkőrögei között bújik meg, pár kilométerre Tatától. 2025. április 17-én a program során egy szemléletformáló sétán vehettünk részt, gyönyörű erdei környezetben, ahol szakvezetőnk Labanc Györgyi volt. Ő a környezeti nevelés élő legendája, és az óvodai környezeti nevelés egyik hazai úttörője. Vele együtt ismerhettük meg a középkori falu életét és az ott élők ökológiai tudását. A történeti ökológiai program keretében először a középkori házakat tekintettük meg, melyek az Öreg-Kovács-hegy ásatásainak eredményeit mutatják be. Itt a szakemberek egy Árpád-kori plébániatemplom, temető és falu maradványait tárták fel. Közösségi összefogással a templom mását már évek óta építik, és több középkori ház is újra látható formát öltött. A program során megismerkedtünk majorsági épületekkel, tájfajtákkal és őshonos állatokkal. Megtudhattuk, hogyan lehet a fenntarthatóságot a mindennapi életben is alkalmazni – például alternatív energiák használatával vagy a gyógynövények szerepével az egészségmegőrzésben. Lehetőségünk volt gyógyteát kóstolni, megtekinthettük a mulcsos (takarásos) kertet, és kipróbálhattunk szenzitív terepi módszereket is, melyek a természet iránti érzékenység fejlesztését szolgálják. Láthattunk magyar őshonos állatokat, mint a Hucul ló, mangalica, magyar parlagi kecske, sárga magyar tyúk, magyar vadas kacsa és fodros tollú lúd. A nap során rengeteg olyan tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk, amelyek segítenek bennünket pedagógiai munkánkban. Útravalóul egy olyan ökológiai szemléletmód megerősítését vihettük haza, amely segít megőrizni a gyerekek kapcsolatát a természettel – a földdel, az évszakok változásával, az élővilág szépségével és titokzatosságával. A fenntartható életmódot játékokon, mozgáson, kísérletezésen és a természet kalandos felfedezésén keresztül, az élménypedagógia módszereivel tudjuk közvetíteni. Egy fantasztikus, élményekben és ismeretekben gazdag napot tölthettünk együtt, mely után feltöltődve tértünk haza. Tárnok, 2025. 05.09. Tóth Éva Andrea Óvodapedagógus |



Tisztelt Szülők! Szolgáltatóváltás miatt a Mesevár Óvoda Dózsa György úti Telephelye ideiglenesen ezen a telefonszámon érhető el: 06-23-200-571 Megértésüket megköszönve tisztelettel: Tárnok, 2025.05.05. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |
Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az iskolai beiratkozáshoz a gyermek oktatási azonosítóját a oviKRÉTA rendszerben a gyermekadatai „fülön” találják. (11 jegyű szám) Üdvözlettel, |
Tisztelt Szülők! Szolgáltatóváltás miatt a Mesevár Óvoda Templom utcai Telephelye ideiglenesen ezen a telefonszámon érhető el: 06-23-200-551 Hétfőtől 2025.04.07. napjától ugyanúgy a régi telefonszámon érik el majd az óvodát: 06-23-388-392 Megértésüket megköszönve tisztelettel: Tárnok, 2025.04.02. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |
Tisztelt Szülők! Munkatervünk alapján 2025.04-17-én, csütörtökön nevelés nélküli munkanapot tartunk. Ezen a napon óvodáink zárva lesznek, mert óvodapedagóguasink kötelező továbbképzésen, szakmai előadáson vesznek részt. Megértésüket és együttműködésüket megköszönve tisztelettel: Tárnok, 2025.03.24. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |


Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az oviKRÉTA rendszer szülői jogosultságát megnyitották. A szülők a rendszer belépéséhez névre szóló adatokat kapnak e-mailben és levél formájában, melyet az óvodapedagógusok adnak ki. A rendszer használatához útmutatót a szolgáltató nyújt. A szülői igazolásokat a felületre kell feltölteni. Tárnok, 2025.02.07. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |
Tájékoztatás az áramszünetről |

Szülői értekezlet időpontjai |






Tisztelt Szülők! Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy sajnálatos módon a Dózsa György úti óvoda fűtésrendszere meghibásodott, és hétfőtől csak két csoportban tudjuk biztosítani a klímás fűtést. Felvettük a kapcsolatot a Település-üzemeltetéssel, akik a mai napon kint voltak az óvodában,de sajnos nem tudták újraindítani a kazánt. Még a mai napon megrendelték a szakemberek általi javítást, melyre szombaton vagy hétfőn kerülhet sor. Mindaddig, amíg a kazán javítása meg nem történik kérjük a Szülők segítségét, hogy akik megtehetik gondoskodjanak a gyermekük napközbeni ellátásáról. Az óvodapedagógusoknál jelezhetik igényüket a csoportok e-mail címein, gyermekük napközbeni ellátására. Kérjük az étkezési lemondásokat tegyék meg az E-Menza programban. Változás esetén további tájékoztatást adunk. Megértésüket megköszönve, tisztelettel: Tárnok, 2025.01.03. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |
Kőrisfák és virághagymák a tárnoki Mesevár Óvodában 🌳 Örömmel jelenthetjük be, hogy tegnap négy gyönyörű kőrisfát ültettek el, melyek levelei őszre csodás vörös árnyalatot öltenek. A fák közül kettőt a Jaksics Díszfaiskola ajánlott fel Ceglédről, míg egy-egy fát Léc Pokol Johanna, Boncz András és Ertl Mónika adományozott. Az ültetéshez szükséges munkát, és segédeszközöket a Tárnoki Önkormányzat biztosította a Mesevár Óvoda részére. 🌱 A tavaszi szezonra készülve a Bibebox webshop is részt vett az akcióban, felajánlva 60 darab virághagymát, amelyeket az óvodások és az óvónők közösen fognak elültetni. 🌼 Ez a lehetőség nemcsak színesebbé teszi a környezetet, hanem közösségi élményt is nyújt a gyerekek számára. Reméljük, hogy mindenki örömét leli majd a szép növényekben tavasszal. |


Elindultak a Sportnapok🏃♂️🏆 Tárnokon új programsorozat indult az Önkormányzat szervezésében, amely egy elnyert pályázatnak köszönhetően izgalmas lehetőséget kínál, hogy a családok, óvónők és pedagógusok közelebb kerüljenek egymáshoz. A kezdeményezés nemcsak a sportot, hanem a közösségépítést is támogatja, miközben a gyerekek fejlődésére is nagy hangsúlyt fektet. A programsorozat első eseménye az Óvodai Sportnap volt, amelyet november 22-én tartottak a Mesevár Óvodában. A rendezvényen rengeteg szülő és gyermek vett részt, akik közösen élvezték a mozgás örömét. A nap bemelegítéssel indult, majd a gyerekek gyorsan sorba álltak és izgatottan várták a versenyeket. Az esemény során a gyerekeknek lehetősége volt labdával egyensúlyozni, pókjárásban és lábujjhegyen is megmérettetni magukat, ami nemcsak szórakoztató volt, hanem segítette ügyességük és koordinációs képességeik fejlesztését is. 🤸♀️ Az esemény után az óvoda foglalkozó szobáiban csoportos játékos-fejlesztő foglalkozások várták a gyerekeket. Az esemény végén pedig ingyenes büfé szolgáltatott frissítőket minden résztvevőnek. A sportfoglalkozásokat követően pedig Bencze Mária tartott dietetikus előadást, amelyben az egészséges táplálkozás fontosságáról beszélt a szülőknek és a gyerekeknek, tovább gazdagítva a nap programját. 🥗 Fontos hangsúlyozni, hogy a sport és az aktív életmód már egészen kicsi korban is jelentős mértékben hozzájárul a gyermekek testi és lelki fejlődéséhez. Az ilyen programok elősegítik a mozgás szeretetét, a csapatmunkát és a barátságok kialakulását. A sport által a gyerekek megtanulják a kitartást és az egészséges versenyszellemet, ami későbbi életükben is fontos vezérelv lehet. |





Szülői klub |

Tájékoztatás a tankötelezettséggel kapcsolatos eljárásokról |
Nevelés nélküli munkanap |

Sulizsák |

Tájékoztatás Marton utcai Telephely, illetve Honfoglalás utca |
Tisztelt Szülők! Október 18-án, pénteken az áramszünet miatt a gyermekek részére hidegélelmet kérnénk a melegélelem helyett, mivel nem lesz melegvíz a mosogatáshoz. Ehhez szeretnénk kérni segítségüket, mert a szolgáltató fele le kell adnunk a várható létszám igényünket, hogy be tudják szerezni a szükséges élelmiszereket. Kérjük jelezzék az óvodapedagógusok felé, hogy igénylik-e az ellátást, majd az E-menza felületén is jelezzék azt. Ha már előre igényelték az étkezést, akkor a rendszer a következő hónapban ugyanúgy jóváírja. Segítségüket együttműködésüket megköszönve, tisztelettel: Tárnok, 2024.10.14. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |
Tájékoztatás a Szülői értekezletről |

Tájékoztatás az e-mezával kapcsolatban. |

Nevelés nélküli munkanap |






Tájékoztatás az étkezéssel kapcsolatban! |

Vezetői ügyelet |

Nevelés nélküli munkanap |

Kiscsoportos szülői értekezletek időpontjai |

Nyári óvoda |

Szülői klub témája: Fontos tudnivalók a gyermekkori képernyőhasználatról |



Óvodába készülve 3 éves kor környékén eljön az a mérföldkő, amikor gyermekünk átlépi az óvoda, vagyis egy új világ küszöbét, ahol számtalan új lehetőség nyílik előtte, tele fejlődési lehetőséggel. Ez az az időszak, amikor a Szülő azzal teheti a legtöbbet, ha segíti gyermekét az önállósodási folyamatban és a közösségbe illeszkedésben. Az óvodára való felkészüléshez néhány ötlet: Pozitív várakozás kialakítása – jó ovisnak lenni: a gyermeknek nincs tudása az óvodáról, ezért fontos, hogy meséljünk az óvodai életről. Meséket tudunk segítségül hívni pl. Scolar Mini sorozat: Óvodás lettem, Szepes Mária: Pöttyös Panni az óvodában, Bartos Erika: Anna és Peti: Irány az óvoda, Vadadi Adrienn: Leszel a barátom?, Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok! Finy Petra: Az ovi-ügy. Megoszthatjuk saját élményeinket, emlékeinket. Nem baj, ha nem minden rózsaszín, arra is fel kell készülni, hogy akadhatnak nehézségek is. Azért összességében pozitív kép alakuljon ki, hangsúlyozva, hogy szeretettel várják, és a legjobb helyen lesz. Minél több információja lesz az óvodáról, annál jobban csökken félelme az ismeretlentől. Ismerkedés az óvodával: ne hagyjuk ki az óvoda nyújtotta lehetőségeket, ahol tájékozódhatunk az óvodai életről, pl. nyílt délután, tájékoztató szülői értekezlet. Az óvodai beiratkozás után párszor sétáljunk el az óvodához gyermekünkkel, ez is segít a felkészülésben. Napirend alakítása: gondoljuk végig, az óvoda milyen változtatásokat igényel a kialakult napirendben, a változásokat fokozatosan vezessük be, ismerkedjünk az óvoda házirendjével ennek érdekében. Mire óvodába megy, hasznos, ha tudja a gyermek: Köszönés: teremtsünk alkalmakat a gyakorlásra pl. boltban, ismerőssel találkozáskor, példamutatással taníthatjuk. Higiénia, szobatisztaság: helyes kézmosás, papír zsebkendő használat, jelezze, ha orrfújásra van szüksége. Nappali szobatisztaság, wc rendeltetésszerű használata segítséggel. Kommunikáció: tudja, merje jelezni igényeit, szükségleteit, tudjon válaszolni egyszerűbb kérdésekre. Étkezés, evőeszközök, pohár ismerete, használata: kóstolja meg az ételeket, ne legyen elutasító, tudja használni a kanalat, villát, tudjon pohárból inni, mindezt önállóan. Öltözködés: önállóan vetkőzzön, nadrágba, cipőbe önállóan tudjon belebújni, próbálkozzon a zokni, poló felvételével, kérjen segítséget, ha elakad, legyen együttműködő az öltözködés, vetkőzés során. Minél több ruhadarabot tud le és felvenni, annál könnyebb dolga lesz. Cumi kérdés: jó, ha nem cumizik már a fogak, és a beszédfejlődés szempontjából. Fontos, hogy a leszoktatást ne az óvodába lépéssel kössük össze. Ha a fenti dolgok többé-kevésbé rutinszerűen mennek, akkor másra nem lesz gondja, csak hogy jól érezze magát. |
Tisztelt Szülők! A szülői szervezet által is jóváhagyott éves munkatervünk alapján 2024.04.26-án pénteken nevelés nélküli munkanapot tartunk. Ezen a napon, óvodáink zárva lesznek, mert óvodapedagógusaink kötelező továbbképzésen, szakmai előadáson vesznek részt. Megértésüket, és együttműködésüket megköszönve, tisztelettel: Tárnok, 2024.04.08. Halmosné Liebhauser Szilvia Igazgató |

Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a táblázatos tavaszi igényfelmérés a várható gyermek létszám meghatározására szolgál. Kérjük, étkezési igényeiket az iskolai tavaszi szünet idején is a webes felülületünkön tegyék meg. Köszönettel: Tárnok, 2024.03.20. Halmosné Liebhauser Szilvia igazgató |

Beszámoló a Dunaharaszti Hétszínvirág Óvodában tett szakmai látogatásunkról 2023.október 13-án kolléganőmmel részt vettünk Pomázon a „Merre tovább Zöld Óvoda, Ökoiskola?” című konferancián. Szerettük volna megismerni a Zöld Szív filozófiáját, kíváncsiak voltunk arra, milyen óvodásként, óvó néniként, intézményként zöldszívessé válni. Nagy lelkesedéssel hallgattuk Mester Andrea óvónő bemutató prezentációját óvodájuk zöldszíves munkájáról. A konferencia után elkezdtük saját csoportjainkban a zöldszíves munkát. Szerettük volna, hogy ezt a szemléletet, filozófiát, zöldszíves módszertant kollégáink is megismerjék, ezért szakmai látogatásra kértünk és kaptunk is lehetőséget a Dunaharaszti Hétszínvirág Óvodába. Ez az Óvoda 2023. márciusa óta tagja a KOKOSZ-nak (Környezet és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének), így oktató központként tudták vendégül látni az egész alkalmazotti közösségünket (45 óvónőt, dajkát, pedagógiai asszisztenseket). Kenessey Beáta, az Óvoda vezetője megosztotta értékes tapasztalatait, beszélt arról is, hogy milyen feladatok hárulnak egy zöldszíves intézményre. A Zöld Szív természetpedagógiájának lényegét, filozófiáját, óvodájukban történő gyakorlatát 2 PPT előadásban mutatta be Mester Andrea az óvoda kiváló pedagógusa és zöldszíves motorja, aki kifogyhatatlan ötleteivel lelkesített mindannyiunkat. Előadásában ismertette a Zöld Szív történetét, filozófiáját és alapelveit, a zöldszíves programokat, projekteket, módszereket. Mesélt arról, hogy mit jelent számukra a Zöld Szív, az érzésvilágáról, a szeretet alapú természetempátiáról, szelíd megismerési módszereikről, hogyan tudják összehangolni azt saját lehetőségeikkel vagyis, a mindennapi zöldszíves gyakorlatról. Beszámolt a Zöld Szív 10 pontjának feldolgozásáról, az óvoda udvarán létesített tanösvényükről, ahol a gyönyörű hóesésben végig is sétálhattunk. Az aulában megtekinthettük a már több rendezvényen is sikert aratott pedagógusaik által készített környezeti, zöldszíves témájú társasjáték kiállítást is. A fantasztikus, inspiráló előadások a gyakorló, elhivatott „zöldszíves” óvodapedagógusok elkötelezetten adták át nekünk e szemlélettel történő mindennapi pedagógiai munka tervezését, szervezését és megvalósítását. A felelős jövő alakításának, a természet értékeinek megóvásán, a fenntarthatóságra nevelés kiemelésén túl, az erkölcsi normák közvetítésében is gyermekközpontú módon válik majd a segítségükre. Visszatérve Tárnokra, az óvodánkban már több csoport is csatlakozott a mozgalomhoz. Inspirálódva, elkötelezetten nevelünk zöldszíves gyermekeket! Tóth Éva Andrea Óvodapedagógus |

TISZTELT SZÜLŐK! A SZÜLŐI SZERVEZET ÁLTAL IS JÓVÁHAGYOTT ÉVES MUNKATERVÜNK ALAPJÁN 2024.01.19-én, PÉNTEKEN NEVELÉS NÉLKÜLI MUNKANAPOT TARTUNK. EZEN A NAPON, ÓVODÁINK ZÁRVA LESZNEK, MERT ÓVODAPEDAGÓGUSAINK KÖTELEZŐ TOVÁBBKÉPZÉSEN, SZAKMAI ELŐADÁSON VESZNEK RÉSZT. MEGÉRTÉSÜKET ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSÜKET MEGKÖSZÖNVE, TISZTELETTEL: TÁRNOK, 2024.01.10. Halmosné Liebhauser Szilvia intézményvezető |
Tisztelt Szülők! Szeretettel várjuk óvodás gyermekeink Szüleit szülői értekezleteinkre, ahol beszámolunk a nevelési év első félévéről, csoport életéről, a gyermekek tevékenységeiről, valamint a következő félév terveiről. Mesevár Óvoda Templom utcai Telephely (Templom utca 14.) 2024. január 29. hétfő 1700 óra – Füles csoport 2024. január 29. hétfő 1700 óra – Nyuszi csoport 2024. január 29. hétfő 1700 óra – Tigris csoport Mesevár Óvoda (Honfoglalás u. 3-9.) 2024. január 30. kedd1700 óra – Kenguru csoport 2024. január 30. kedd 1700 óra – Malacka csoport 2024. január 30. kedd 1700 óra – Bagoly csoport 2024. január 30. kedd 1700 óra – Micimackó csoport Mesevár Óvoda Marton Utcai Telephely (Marton utca 1.) 2024. január 31. szerda 1700 óra – Katica csoport 2024. január 31. szerda 1700 óra – Méhecske csoport 2024. január 31.szerda 1700 óra – Süni csoport Mesevár Óvoda Dózsa György Úti Telephely (Dózsa György út 71.) 2024. február 5. hétfő 1700 óra – Szitakötő csoport 2024. február 5. hétfő 1700 óra – Őzike csoport 2024. február 5. hétfő 1700 óra – Mókus csoport 2024. február 5. hétfő 1700 óra – Pillangó csoport Tárnok,.2024.01.08 Halmosné Liebhauser Szilvia intézményvezető |
Tisztelt Szülők! Kérjük az étkezési igényeket (2024.01.08., hétfő) a webes felületen előre jelezzék a héten, 2024.01.05. napján 8:30 óráig. Köszönettel: Tárnok, 2023.01.02. Halmosné Liebhauser Szilvia intézményvezető |